BEJELENTKEZÉS
Sárgarépa

A sárgarépa, mely az egyik legtöbbször használt zöldségünk az Európában, valamint Délnyugat-Ázsiában őshonos vadmurok háziasított alfaja. Már a görögök és a rómaiak is termesztették a Földközi-tenger medencéjében, s külön érdekessége, hogy a most elterjedt narancssárga színű nemesített fajtáját a hollandoknak köszönhetjük, az ókori fajták között fehér, piros, zöld, sárga, sőt még sötétlila is volt. Első magyarországi leírása 1664-ből származik, a hazai konyha elképzelhetetlen lenne a sárgarépa nélkül.
Beltartalmi értékei:
A népi orvoslás általános immunerősítőként ismeri a sárgarépát, vizelethajtó hatása mellett a máj- és az epebántalmakra. 100 grammja mindössze 40 kalóriát tartalmaz, továbbá 1 gramm fehérjét, 0,2 gramm zsírt, illetve körülbelül 8 gramm szénhidrátot. Jelentős béta-karotin forrás, aminek a színét is köszönheti, ezt az anyagot a szervezet A-vitaminná alakítja át, ami a szem, valamint a nyálkahártya épségének megőrzésében játszik szerepet. A béta-karton megelőzi a bőr kiszáradását, s ezzel késlelteti öregedését, és az UVA-sugarakkal szemben is ellenállóbbá teszi bőrünket. Káliumot, kalciumot, nátriumot és foszfort is viszünk be szervezetünkbe fogyasztásával, s akárcsak a többi zöldség, a sárgarépa is segít megelőzni a szív- és érrendszeri megbetegedéseket, továbbá ki kell emelni rákmegelőző hatását is. Azon kivételes zöldségek közé tartozik, mely táplálóbb megfőzve, ugyanis a répában lévő béta-karotinnak mindössze negyedét hasznosítja a szervezet nyersen fogyasztva a vastag sejtfalak miatt. Hasmenés és székrekedés esetén egyaránt fogyasztható, rosttartalma mindkét „gond” elűzését segíti.
Néhány jó tanács:
Vásárlásnál ügyeljünk arra, hogy a primőr termék hűtőben sem áll el sokáig, de a tárolható sárgarépa akár egy hetet is kibír a hűtőszekrényben. Nagy előnye kedvelt zöldségünknek, hogy pincékben és vermekben sokáig eláll, és ha például homokba rakjuk, akkor egy évig sem romlik meg, ráadásul a béta-karotin sem vész el belőle. Pince híján természetesen akár le is fagyaszthatjuk. Érdemes tudni, hogy ha megfőzzük, akkor több béta-karotint tudunk szervezetünkbe juttatni, mint nyers fogyasztásakor. Nemcsak salátákhoz, levesekben, netán köretként kiváló, finom csemegét is készíthetünk belőle. Egy serpenyőbe a répa mellé vajat, egy csipetnyi sót, valamint egy kávéskanál cukrot kell tenni, majd negyedéig felönteni vízzel. Fedő nélkül, lassú tűzön kell főznünk, míg a víz elfő, így a sárgarépa szirupossá válik, így mintegy kandírozzuk. Egy másik recept szerint egy csésze cukorra van szükség, kétszer annyi vízre, két evőkanálnyi mézre és harminc dekagramm sárgarépára. A zöldséget gyufaszálnyi vékonyságúra kell felszelni, majd a cukros, mézes vízhez akkor adjuk hozzá, ha már forrásban van. Körülbelül fél óra múlva áttetszően pirossá válik a répa, ami jelzi, hogy elkészült. Le kell szűrni, meg kell várni míg megszárad, és máris kész a kandírozott sárgarépa. Az ínyencek egy diónyi gyömbérrel is megbolondíthatják főzéskor.
Tápértéktartalom:
fehérje (g): 0.93, szénhidrát (g): 9,6, zsír (g): 0.27, energia (kJ): 40, energia (kcal): 170
Vitaminok:
A-vitamin, B1-vitamin (tiamin), B6-vitamin (piridoxin), C-vitamin (aszkorbinsav)
Nyomelemek:
Foszfor (P), Kalcium (Ca), Kálium (K), Nátrium (Na)
Galéria