Társadalmi szerepvállalás / A Vitaricum támogatja a Mintamenza programot
A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara, a Magyar Nemzeti Hungarikumok és Értékek Szövetségének Mintamenza csapata és a Tisza Lajos Közéleti Egyesület együttműködésének eredményeként Szegeden rendezték meg a „Mindennapi egészségünk – új alapanyagok a közétkeztetésben” című szakmai konferenciát. A tanácskozáson Acsay Lajos, a Vitaricum alapítója előadásában kifejtette: a Vitaricum felelősségvállalásának alapja a közös értékteremtés, ezért a cég ellenőrzött, minőségi magyar termékkel járul hozzá a Mintamenza programhoz. A cégvezető hangsúlyozta: a felnövekvő generáció életmódjáért és szemléletformálásáért mindannyian felelősséggel tartozunk, ezért a közétkeztetés megújítását célzó Mintamenza Program kizárólag összefogással valósulhat meg.

A minőségi és helyi alapanyagok közétkeztetésben való felhasználását célzó kezdeményezés 2010-ben indult Békés megyében. A szerveződés kapcsolatot teremt a helyi termelők és a fogyasztók között. Prohászka Béla, a Mintamenza Program szakmai vezetője a konferencián elmondta, jelenleg naponta 2,1 millió ember vesz részt a közétkeztetésben, a programhoz eddig 250 település csatlakozott, ami mintegy 700 ezer fogyasztót jelent.

A projekt eredményeként egy egészségesebb és sikeres nemzedék lehetőségének alapja valósulhat meg.

(MTI, hír6)
2024 Vitaricum Kft. - Minden jog fenntartva | Adatvédelmi tájékoztató