Hírek / II. Vitaricum Partnertalálkozó
Március 14-én Szegeden rendezték meg a II. Vitaricum Partnertalálkozót, melyen több mint 150 hazai termelő, agrárgazdasági szakember és nagykereskedelmi üzletlánc jeles képviselője vett részt. A rendezvényt Kispál Ferenc a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Csongrád Megyei Szervezetének elnöke és Német Ferenc a Tisza Lajos Közéleti Egyesület elnöke nyitotta meg. Az Agrárgazdasági Kamara helyi képviseletének vezetője megnyitó beszédében elmondta: a Kamara a hazai termelők érdekvédőjeként minden olyan kezdeményezést támogat, mely új esélyt ad a magyar vidéknek, az ott élő és dolgozó embereknek. „Nemzetpolitikai jelentőségű, hogy a falvakban élő embereknek lehetőségeket teremtsünk, hogy támogassuk azokat az ötleteket, melyek megvalósulása biztosítja a vidéki lakosság helyben maradását és megélhetését. Üdvözöljük az alulról jövő kezdeményezéseket, a minőségi magyar termékek érdekében tett összefogást.” – hangsúlyozta Kispál Ferenc.

Az eseményen Acsay Lajos a Vitaricum tulajdonosa tájékoztatót tartott a márka piaci bevezetéséről, továbbá bemutatta a cég társadalmi felelősségvállalás jegyében létrehozott TÉT (A Te életed a Tiéd) Alapítvány működését. A szervezet azzal a céllal jött létre, hogy segítséget nyújtson rászoruló gyermekeknek, családoknak, és a társadalmilag kulcsfontosságú kérdések megoldásához tevékenyen járuljon hozzá.

A 2013. évben alapított Vitaricum védjegy egy kimagasló minőséget garantáló - hazai termelői bázisra épülő - márka, mely a tudatos fogyasztói kör igényeit szolgálja ki. A Vitaricum vezetése a piac valamennyi résztvevőjével együttműködésre törekszik, ezért az őstermelők és kistermelők mellett, családi gazdaságok, üzletláncok, szuper- és hipermarketek vezetésével köt megállapodásokat, lép szövetségre a vásárlói igények széleskörű kielégítése érdekében.

Az Új Mezőgazdasági Magazin március 23-i és 30-i adásában látható a II. Vitaricum Partnertalálkozóról készült összeállítás:
Új Mezőgazdasági Magazin - I. rész
Új Mezőgazdasági Magazin - II. rész





Galéria
2019 Vitaricum Kft. - Minden jog fenntartva | Adatvédelmi tájékoztató